A családomban, mióta az eszemet tudom, valamilyen módon szinte mindig jelen volt a modellezés és makettezés mint elfoglaltság, – eleinte hobbiként, majd üzletszerűen is, de mindig fontos volt, hogy szenvedéllyel csináltuk azt, amit. Ebben a szakmában rendkívül lényeges a pontosság és precizitás, illetve mindig törekedtünk arra, hogy valamilyen úton-módon kilógjunk a “tömegből”, természetesen valamilyen pozitív dologgal és mindig próbáltuk megtalálni ezeknek a lehetőségeit.
A hétköznapokban pedig igyekeztünk minél magasabb fokú környezettudatosságra, környezeti fenntarthatóságra törekedni, hiszen sokszor pénzt is spórolhatunk egy-egy eszközzel, és természetesen: egyre inkább fogyasztjuk a nem megújuló energiaforrásokat, sok kicsi pedig sokra megy, így igyekszünk tenni ennek csökkentéséért. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor hosszas várakozás után megnyithattam saját modellező üzletemet – a kialakításkor a környezettudatosság, zöld szemlélet is kiemeltté vált.
Többek közt szerettem volna rögvest napelemet szereltetni az új üzletbe, de rövidesen szembesültem a várható kiadásokkal és rájöttem, hogy ez a saját kezdőtőkémből nem fog menni: a napelemre támogatás kellene. Ezt megállapítva végül keresni kezdtem a különböző alternatívákat, mire az interneten a lehetőségek után böngészve rábukkantam a Fűtésrendszerek weboldalára, ahol a napelemre támogatás mibenléte és annak opciói voltak részletezve.
Ugyan nem kifejezetten ezért tévedtem az oldalra, de tisztázták a napelemek működési elvét, ami mindenképpen hasznosnak bizonyult. Mint megtudtam, akár 100 %-os támogatás is igényelhető a napelemre, amit ráadásul vissza sem kell fizetni – és nem csak a tetőre szerelt napelem rendszerre szól, hanem szélesebb körű tevékenységekre is igénybe lehet venni napelemmel kapcsolatban; például, ha hőszivattyús rendszer kerül beépítésre. Nyilván szigorú feltételekhez kötik a pályázást, de ekkora tételnél – akár 2,9 – 11,3 millió Ft! – ezen nem is lehet csodálkozni. Ilyen feltétel például az éves jövedelem korlátozása; ami még nehézséget jelenthet, az az, hogy a pályázat nem folyamatosan nyitott, így feltétlenül érdemes mindig résen lenni vagy éppen másban gondolkozni.
Hasonló, talán ismertebb támogatás még az Otthonfelújítási program: erről már magam is hallottam, viszont azt nem tudtam, hogy ez a támogatás napelemre is igényelhető. Ebben az esetben maximum 6 millió forintos befektetésben gondolkozhatunk, ugyanis a pályázat során maximum a felét kaphatjuk vissza az összegnek, ez pedig nem lehet több 3 milliónál – de ez is abszolút behozza az árát az évek alatt. Ide is tartozik több kikötés is, például, hogy a kérelmező kell, hogy rendelkezzen minimum egy gyerekkel, aki ráadásul nem lehet több 25 évesnél és tartozásai sem lehetnek. Ami viszont az egyik leglényegesebb és problémát jelenthet, hogy ez egy előfinanszírozású pályázat, tehát – sajnos – először a kérelmezőnek kell valahogy kigazdálkodnia, és csak utána térítenek neki vissza valamekkora összeget.
És végül, de nem utolsó sorban, aki szeretne, hitelt is vehet fel, méghozzá speciálisan a Zöld Otthon Programban: ebben az esetben rendkívül kedvező kamatot kapunk, ha újépítésű házat vennénk vagy talán mi magunk építkeznénk. De nem véletlenül Zöld Otthon a neve, nem elég csak újnak lennie: speciális energetikai besorolásúnak kell lennie az adott háznak, nagy százalékban kell, hogy megújuló energiaforrásokat használjanak benne – és arról sem szabad elfeledkezni, hogy a tulajdonosnak sokáig, minimum 10 évig kell ott laknia, tehát jár egyfajta plusz kötöttséggel is.
Összességében az oldal nagyon hasznos olvasmánynak bizonyult és sok szempontból megkönnyítette, hogy átlássuk a lehetőségeinket és arról is meggyőződtünk, hogy nem lehetetlen a napelem kivitelezése. Emellett nem mellesleg: a https://futesrendszerek.hu is rendkívül szimpatikus lett a számunkra azzal, hogy erről is rendelkeznek naprakész információkkal és egyértelmű útmutatást nyújtanak.