Maketteket készítő anonim alkoholista a barátom

Még nem írtam arról a barátomról, aki elhivatottan gyűjti és készíti a különféle hajó maketteket. Igazából gyerekkorom óta nem látom olyan gyakran, de most megtudtam a családjától, hogy súlyos alkohol problémákkal küzd.

Amíg nem meséltek nekem róla, addig nem sokat tudtam a különböző alkoholelvonó intézményekről. A haverom most egy ilyenben van 28 napig, méghozzá a Felépülők Családi Felépülési Központban. Ide azok az alkoholisták kerülhetnek be, akik egy telefonos, majd egy személyes beszélgetés után be tudják bizonyítani, hogy megvan bennük a nyitottság, az őszinteség, a hajlandóság és a tenni akarás is. A 28 napos program sokkal hatékonyabb, mint egy heti 1-2 órás foglalkozás, mert azután a beteg mindig visszatér eredeti környezetébe és jó arányban nem is változik semmi.

Az alkoholizmus ugyanis egy betegség. Az alany nem tehet róla, hogy megbetegedett. Nem miatta van, nem az ő önfegyelme okozza a problémát. Inkább egyfajta fogyatékosságként kell tekinteni rá. Ezért is van az, hogy a kezelésre általában nem a betegek jelentkeznek, hanem először a hozzátartozóikban születik meg a változtatás szükségének az igénye. Ez egy ilyen természetű dolog.

Szóval a 28 nap az már egy ideális hossz, hiszen a tanulmányok szerint egy új szokás bevésődéséhez körülbelül 21 napra van szükség. Az alkoholelvonó intézmények arra is jók, hogy a szigorú napirendnek köszönhetően új, egészséges szokások alakuljanak ki, melyek egy életen át tünetmentesen tartatják a beteget.

A Felépülőkben egyébként a 12 lépcsős Minnesota modellt alkalmazzák, mely nálunk még csak 30 éve képezi a gyakorlat részét, az USA-ban azonban már 70 éves múltra tekinthet vissza. Ebben a modellben kiemelt szerepet kap az alkoholizmus fizikai, lelki és mentális síkon való együttes kezelése.

Egy ilyen majdnem egy hónapos kezelés ára egyébként elég borsos: 1,2 millió forintot is elkérnek érte, ebben azonban benne van az utókezelés is.

A terápia egy gyönyörű, nyugodt, csendes helyen zajlik, így nem zavar semmilyen váratlan vendég, vagy turista, a diszkréció teljes. A természetben napi szinten nyílik lehetőség sportolásra, sétára, ezen felül hetente egyszer egy balatoni kirándulásra is sor kerül. Az ellátás miatt sem kell aggódni, hiszen napi háromszori étkezést biztosítanak. Svédasztalos reggeli, illetve meleg ebéd és vacsora is benne foglaltatik a teljes árban.

Az egyes alkoholelvonó intézmények módszerei különbözhetnek, az alkoholizmus fogalmában azonban valószínűleg mind egyetértenek. Nem kell ahhoz látványosan berúgni, hogy valakinek alkohol problémái legyenek. Előfordulhat, hogy az illető csak kisebb adagokat, ámde rendszeresen fogyaszt el, így az ingerküszöbének emelkedésével akár meg sem látszik rajta az ittas állapot. Rögtön beüt ám a baj, amint nem jut hozzá a szokásos adagjához. Így arra is célszerű figyelni a környezetünkben, hogy kik lehetnek azok a rejtett alkoholisták, akiknek segítségre lehet szükségük.

Akkor azonban biztosan nem kell aggódnunk, ha éves szinten csak 5-10 alkalommal, általában társaságban és jeles ünnepek alkalmával iszunk. A WHO szerint nőknél 14, míg férfiaknál 21 egység az a heti szint, ami nem jelez problémát. Egy egység egy pohár sörnek, egy deci bornak vagy egy felesnek felel meg a közmegállapodás szerint, Ez a definíció azonban nem vesz figyelembe egy nagyon fontos tulajdonságot, még hozzá azt, hogy az alkohol az egy addiktív szer. Így én azt mondom, hogy jobb inkább vigyázni és nem a bűvkörébe kerülni a szesznek, mert ha egyszer kialakul a függőség, akkor igazából már soha nem lehet teljesen megszabadulni tőle.