A vízszerelésbe is beletanultam, nem csak a makettezésbe

Mielőtt megismertem a férjemet, nem sokat tudtam a makettek világáról. Persze – töredelmesen bevallom – ma sem vagyok annyira profi benne, mint ő, de számomra fontos, hogy valamiféle fogalmunk legyen egymás hobbijáról, szenvedélyéről, így mindig érdeklődve hallgatom, ha erről mesél. Őt már gyerekkorában meghódították a kis vasútmodellek, azóta pedig mondhatni, nincs megállás: egészen szép kis gyűjteményt sikerült összehoznia így 30 éves korára. A szülői házból is mindent elhozott már, és persze azóta is csak gyarapodott a makettek száma. Van olyan barátnőm, aki gyerekesnek tartja mindezt, engem viszont nem érdekel más véleménye, de más férfi hobbija sem. A legtöbben gyűjtünk valamit, legyen az akár használati-, akár dísztárgy, akár valami kreatív hobbihoz kapcsolódó dolog. Addig örülök, amíg van helyünk a tárgyaknak, amire tökéletesen elég a dolgozószobájának egyik nagy sarka. Aztán majd ha gyerekeink lesznek, őket is bevezeti – bevezetjük – ebbe a világba, aztán már csak rajtuk áll majd, hogy ők is rákapnak-e az ízére, vagy inkább jót mosolyognak majd öregedő édesapjuk kissé szokatlan hobbiján és gyűjtőszenvedélyén. Mindenesetre én elmondhatom magamról, hogy soha semmi jónak nem voltam elrontója, hiszen én magam sem szeretem, ha beleszólnak a hobbijaimba vagy értetlenkednek, miért szeretem a különböző tapintású, érzetű függönyöket vagy díszpárnákat. (Hát igen, ezek elég tipikus csajos dolgok.)

De a férjemtől tanultam mást is. Bevezetett a ház körüli munkálatokba, mert mi nem hiszünk abban, hogy van, ami csak a férfi, és van, ami csak a nő “dolga” lehet. Így szoktam különböző oldalakon is nézelődni, például vízszereléssel kapcsolatosan. Egyik nap rátaláltam a Vizszereles.net oldalra, amin egy csomó újdonságot olvastam.

Vizszereles.net

Ezen a weboldalon olyan szakembereket találhatunk, akik Budapesten, emellett számos Pest megyei településen szükség esetén egy órán belül ki tudnak menni a helyszínre és megkezdeni a javítást. Mindez különösen fontos vészhelyzet esetén, hiszen ha például csőtörés van az otthonunkban, minden perc nagyon sokat tud számítani.

Olyan sok kisebb-nagyobb települést felsorolnak, hogy elállt a szavam. Úgy gondolom, hogy ezek a Pest környékén is rugalmasan elérhető szolgáltatások nagy könnyebbséget jelenhetnek sok család számára. Nem mindegy ugyanis, hogy például egy kistelepülésen van-e még megbízható szaki (sokszor a fiatal munkaerő inkább a városba költözik vagy jár át), illetve elérhető-e szükség esetén akár rögtön. Szuper dolognak tartom, hogy egy potenciálisan nagyobb ügyfélkör számára érthetőek el, nem csak a budapesti lakosoknak. Ez a fajta szolgáltatás azért is különösen jó, mert városiként az agglomerációban (vagy éppen fordítva) élő családtagjainknak, ismerőseinknek is tudjuk ajánlani, ha megbízható vízszerelőt keresnek – legalábbis szerintem gyakran hagyatkozunk a szeretteink tapasztalataira ilyen helyzetben. Az oldal egyik legalsó blokkjában egyébként megtalálhatjuk a listát a településekről, ahol munkát tudnak vállalni: ezek közt láthatunk kisvárosokat, községeket és falvakat is.

Mindent vállalnak, ami a következő feladatok közé sorolható: vízszerelés, fűtésszerelés, csatornázás és csatornakamerázás, csőtörés, duguláselhárítás. Telefonon és üzenetben is fel tudjuk venni velük a kapcsolatot, utóbbira egy visszahívási űrlap kínál lehetőséget. Ez azért praktikus, mert ha megadjuk a legszükségesebb adatainkat és a problémát nagyvonalakban, amint szabad kapacitásuk van, felkeresnek bennünket és egyeztetnek velünk a megoldás menetével kapcsolatosan. Így ha nem olyan sürgősek a munkálatok, például nem csőtörés történt vagy épp az, hogy nincs fűtésünk télen, ezt az opciót is választhatjuk a kapcsolatfelvételre.

Szeretem ilyenkor azt is figyelni, hogyan kommunikál egy cég. A Vizszereles.net számára kiemelten fontosnak tűnik az ügyfélbarát hozzáállás, legyen szó gyorsaságról, alaposságról, a munkájukra vállalt garanciáról és a több mint harminc éves tapasztalatukról a területen. Az a fajta alaposság, hogy a lehető legtöbb információról már a honlapon tájékoztatják a potenciális ügyfelet, nekem nagyon szimpatikus. Hiszen most én is csak “játékból” vagyok itt, információkat gyűjteni a vízszerelésről – de lehetséges, hogy meggyőznek, és ha a jövőben valami olyan munkálattal szembesülünk, amit sem én, sem a férjem nem tudunk megoldani, akkor hozzájuk fogunk segítségért fordulni. Ennyit számít egy jó weboldal. Az érdekes egyébként, hogy ugyan külön blogjuk nincs, de ha lenyitjuk az egyes menüket fent, szinte egy-egy blogposztot kapunk a különböző munkálatokról és a velük járó folyamatokról. Ezekből sok új információt elsajátítottam, például a csatornakamerázásról szóló rész nagyon izgalmas volt számomra. Mindannyian tudjuk, hogy a csatorna a föld alatt van, de azt csak kevesen, hogyan is működik ez az egész folyamat pontosan. Annyi bizonyos, hogy ezentúl sem vágnék neki egyedül, hanem mindenképpen szakemberre bíznám. De reméljük, hogy nem is lesz rá szükség a közeljövőben – vagy inkább soha.