A napelem pályázat 2021 vállalkozóként is érdekes lehet

Modell és makett boltot nyitottam a szülői házhoz közel

Gyerekkori álmom valósult meg azzal, hogy ma egy makettekkel és modellekkel foglalkozó vidéki bolt tulajdonosa vagyok. Édesapámmal nagyon sok modell és makett projektünk volt, a repülőgépektől kezdve a kisvasútig nagyon sok mindennel foglalatoskodtunk. Emlékszem, mennyire szerettem ezekkel foglalkozni, és milyen sokad adott nekem mindez később is. Így amikor a családommal leköltöztünk vidékre, a szülői házhoz közel, hirtelen feltört bennem a sok gyerekkori emlék mindezzel kapcsolatban. A feleségem bátorítására aztán nyitottunk egy kis üzletet, amelyben modellekhez és makettekhez lehet kiegészítőket kapni. Nagyon szeretek az üzlettel foglalkozni, különösen pedig az elégedett vásárlók visszajelzései esnek jól. Sok minden korszerűsítettünk már az üzletben, de most valami egészen újszerű dolog az, amiről a bolttal kapcsolatban ábrándozunk.

Ez pedig nem más, mint az üzlet, és egyúttal a családi házunk energia ellátásnak környezetbarátabbá tétele. Az üzlet ugyanis a családi házunkból nyílik, így az energetikai korszerűsítéssel gyakorlatilag két legyet ütnénk egy csapásra. Amiben mi gondolkozunk az az, hogy napelemes rendszert telepítünk a tetőre, és egy kicsit zöldebb energiafogyasztásra állunk át. Vállalkozóként erre 2020-ban jó lehetőségeink lettek volna, azonban a pályázatokra kijelölt keretösszeg a nagy érdeklődés miatt igen hamar elfogyott. Így alig várjuk, hogy kiderüljenek a napelem pályázat 2021 részleteire a következő évre vonatkozóan. De hogy addig is kellőképpen tájékozódhassunk az elmúlt időszak tapasztalatairól, elkezdtünk keresgélni az interneten eben a témában. Nekünk nagyon sokat segített a Pentele Solar Kft. leírása, amire a sporoljnapelemmel.hu oldalon akadtunk rá. Az összefoglalót pedig jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki hozzánk hasonlóan érdeklődést mutat a napelem pályázat 2021 témakörben.

Napelem pályázat 2021 – érdemes-e megpróbálni?

A napelem pályázat 2021 részleteiről ugyan még sok mindent nem tudni, magát a hírt, hogy 2021-ben is lesz napelem pályázat, már idén közreadták. Októbertől lehet tudni ugyanis, hogy a napelem pályázatot 2021-re is kiírják, és július magasságában várhatjuk, hogy kiderülnek a részletek. Azt azonban már biztosan lehet tudni, hogy az Európai Unió szabályozása miatt 2024-ig Magyarországnak is át kell állni a bruttósított elszámolásra. Ezért már a 2021-es napelem pályázatot is ennek megfelelően lehet majd igénybe venni, az úgynevezett szaldós elszámolás lehetőségét a pályázaton belül kivezetik. Így tehát az energiához való hozzájutás megszabott áron keresztül lesz majd lehetséges a szolgáltató és a termelő között. Az új tarifarendszerhez természetesen új mérőórák is szükségesek lesznek majd, de egyelőre ezeknek a kialakítása és elérhetősége kapcsán sem tisztázottak a körülmények. Így tehát izgalmas időszaknak nézünk elébe jövő év júliusáig.

Ami biztos, hogy a napelem pályázat 2021-ben is nagy népszerűségnek örvend majd, ezért igyekeznünk kell, hogy időben lecsapjunk a lehetőségre. A sporoljnapelemmel.hu leírását olvasva azonban felmerült bennünk a gondolat a feleségemmel, hogy akár pályázat nélkül is belevághatnánk a napelemes rendszer telepítésébe. Ehhez jó kiindulás lehet, ha kérünk árajánlatot a Pentele Solar Kft-től, amelyet igazából könnyűszerrel megtehetünk a honlapjukon keresztül, mindössze néhány kattintással. Az oldal alján található űrlapon ugyanis elektronikusan kitölthetjük az adatainkat, és ezt követően a Pentele Solar Kft. csapata felveszi velünk a kapcsolatot, hogy megfelelő árajánlatot adhassanak a részünkre. Mi lehet, hogy a 2021-es napelem pályázattól függetlenül megpróbálkozunk az árajánlat kéréssel is. És ti?

napelem pályázat 2021
A napelem pályázat 2021 részleteiről még sok mindent nem tudni, de a Pentele Solar Kft. árajánlatát addig is érdemes lehet bekérni.